Bemutatkozás és szakmai önéletrajz

Dr. Sziklai János ügyvéd

Az ELTE Jogi Karának elvégzése után kezdtem ügyvédként dolgozni, az akkori lehetőségek szerint egy ügyvédi munkaközösség tagjaként, az Andrássy úton. Más állásom sosem volt, a kezdetektől fogva máig, ügyvéd vagyok, 1992 óta a saját ügyvédi irodámban.

Családomban az ügyvédi pálya tradicionális volt. Fiam, dr. Sziklai Tamás is velem dolgozik jelenleg, mint végzős ügyvédjelölt.

A kezdeti időkben, ÜMK tagjaként csak magánszemélyek képviseletére volt lehetőség, de ez jó iskola volt, mert módom volt megismerni a polgári- és büntetőjog mellett a családi jogot, és a munkajogot is.

A rendszerváltás után az ügyvédi ügyvállalás keretei megnyíltak, és ez szinte kötelezővé tette a specializációt. Nagy gyakorlatra tettem szert az okiratok készítésében, és különösen szívesen járok el perekben.

Ma már nagyrészt a gazdasági- és üzleti élet szereplőit képviselem, cégek alapításában működöm közre, és napi szinten készítek szerződéseket, ez utóbbiakat természetesen magánszemélyek részére is.

Munkám során súlyt helyezek arra, hogy a szakszerű ügyintézés során a megbízókkal folyamatos személyes kapcsolatban legyek és maradjak, mert az ügyvédi megbízás bizalmas jellege miatt mellőzhetetlen a személyes kontaktus. Ez kizárja a gépies, lélektelen és ennek folytán az ügyfelek igényeit figyelembe nem vevő munkavégzést.

Legnagyobb szakmai sikeremnek tartom, hogy a magyar jog alaptörvényéből a Polgári törvénykönyvből [Ptk] az én Alkotmánybírósághoz intézett, teljes mértékben sikeres beadványom alapján került törlésre egy alkotmánysértő szakasz.

Társadalmi megbízatások

Szakmai kitüntetés

A Budapesti Ügyvédi Kamara 2009 évben kiemelkedő ügyvédi tevékenységemért számomra Eötvös Károly díjat adományozott.